Dóri fotózása
Dóri fotózása egészen különleges -és maratoni- volt, hiszen nem csak lovas portrékat akartunk készíteni a lovával, Misterrel, hanem a Dunapartra is terveztünk lemenni, hogy néhány igazán nőies, különleges vizes képet készítsünk. Mint mindig, most is a ruhák kiválogatásával és a szettek összeállításával kezdtünk. Az elképzeléseket már jóval a fotózás előtt átbeszéltük, tehát egyszerű dolgunk volt a ruhák és kiegészítők összeállításával. Török Bogi sminkessel egyeztettük a fotózás koncepcióját, így már ő is tudta, milyen sminkeket készítsen ezen a napon Dórinak. Természetesen lehetőség van egy, vagy akár több smink készítésére is, Dóri ez utóbbit választotta: volt egészen natúr look a lovas képekhez, majd ezt megbolondította Bogi egy lilás erőteljesebb rúzzsal, ami remekül ment Dóri szürke ruhájához és a domináns statement nyaklánchoz, amit viselt.
Tapasztalataim szerint érdemes a fotózást azzal a szettel kezdeni, ami nem a "legjobb", hiszen a fotózás elején a modellek még merevebbek, kell az idő, hogy bemelegedjenek és akezdeti lámpaláz/izgalom/feszültség elpárologjon. :) Ebben természetesen én is igyekszem segíteni- a lazaság és a közvetlenség elengedhetetlen egy fotós számára. A lovas képek elkészülte után tartottunk egy kis pihenőt, hiszen Dórinak nem volt egyszerű dolga: nem csak az én instrukciómat kellett követnie, hanem a lovára is kellett figyelnie- így bizony könnyű elfáradni. :) A fotózást a Dunánál folytattuk, szerencsénkre a magas vízállás ellenére találtunk sóderes, kavicsos, izgalmas helyszíneket. Dóri újabb sminket kapott Bogitól, most a szeme kapott nagyobb hangsúlyt. Naplementéig fotóztunk, ennek köszönhetően izgalmas fényeket sikerült elcsípnünk.
Ilyen modellel és sminkessel öröm alkotni: én pedig nagyon elégedett vagyok az elkészült fotókkal! :) Íme, egy kis ízelítő belőlük: